A hétvége folyamán Dunaszerdahelyen felbojtult az élet. Vagyis némi pezsgés mutatkozott a város szívében megrendezésre kerülő  jazzfesztivál alkalmából. A VMK épülete és a program magához vonzott a lelkes emberkék kicsiny, de elszánt csapatát, s így el is kezdődhetett a móka s kacagás.

A társadalom perifériáján még meg lehet élni, hiszen ha csak a széléhez is, de tartozol valahová. De mi a végzete a társadalom számára idegen lénynek? Semmi jó, érezhetjük már csak a kérdésből felénk áradó sejtelmességből is.

Laci végre elküldte a fotókat. Köszi szépen...

Legalábbis igaz ez az állítás az októberi hónap 16. napjának délelőttjére, amikor is három merész fiatal versekkel, monológokkal, sms-versekkel felszerelkezve puttonyában (a negyedik ifjonc zsebében kamera lapult) megjelent az egyik helyi bevásárlóközpont sárga-kék színnél fémjelzett, a német termékekkel bőségesen megrakott polcai előtt (nem nevezem nevén a dolgokat, hisz ez itt nem a reklám helye) éppúgy, ahogy annak kocsikkal zsúfolt parkolójában.